Magyar Bartender Szövetség

Magyar Bajnokság 2021 - Before Dinner elődöntő

2021. június 10. - MagyarBartenderSzövetség

Ezen a versenyen derült ki, hogy ki lesz az utolsó 4 bartender, aki részt vehet a Magyar Bajnokság klasszikus döntőinek egyikén, ezért is igen sokan - 16-an - jelentkeztek a versenyre, amiből 13-an el is jöttek. Egy igazán jó hangulatú eseménynek lehettünk a résztvevői, aminek a Backyard Budapest adott helyet. A szponzorok ez alkalommal a Beluga vodka és a Havana Club voltak

 

A különversenyen ezúttal Unicum Baristával kellett 2 italt elkészíteni Gulyás Csaba humoros és informatív előadása után. Horváth Jonatán bizonyult a legbiztosabb kezű versenyzőnek ebben a kategóriában, aminek valószínűleg a győri Szomszéd bárban örültek a legjobban! Gratulálunk Jonatánnak!

dscf5342.jpg

 

Az italokat ismét egy háromtagú zsűri (Majnár Kinga - T.G.I. Fridays, Harmath Csaba - AHA Catering, Kinczler András - Koktél műhely, Koktélbox) bírálta el, akiknek köszönjük a professzionális hozzáállást és azt, hogy szakértelmükkel segítették a versenyt!

dscf4176.jpg

Az alábbiakban szeretnénk bemutatni nektek a versenyen készült italokat:

 

Bartender: Csiszer Levente

Koktél neve: The Hun-ger

Összetevők: 2 cl Havanna 7, 0,5 cl Kilchoman Sanaig, 2,5 cl Mancino chinato vermouth, 1 cl Campari, 1 cl Heering cherry

dscf4180.jpg

dscf4194.jpg 

 

 

Bartender: Szabó Zsófi

Koktél neve: La Vitalidad

Összetevők: 3 cl Havana Club 7, 1,5 cl Licor 43, 1,5 cl Martini Fiero, 0,5 cl Lime juice, 1 dash Celery Bitters, Lime peel

dscf4226.jpg

dscf4271.jpg

 

Bartender: Rezván Norbert

Koktél neve: 

Összetevők: 30 ml Beluga, 20 ml Mancino secco, 15 ml Yellow Chartreuse, 15 ml kókuszvíz, 5 dash grapefruit bitter

dscf4310.jpg

dscf4328.jpg

 

Bartender: Vecsei András

Koktél neve: Bastion of Dinner

Összetevők: 4 cl Beluga Vodka, 1 cl Cointreau Blood Orange likőr, 1 bárkanál Aperol, 1 dash Angostura Aromatic Bitters, 2 cl friss narancslé

dscf4345.jpg

dscf4391.jpg

 

Bartender: Molnár Máté

Koktél neve: Hope hup

Összetevők: 4 cl Havana 7, 0,75 cl Italicus, 0,25 cl Green Chartreuse, 2 dash Chocolate Bitter, Ice washed by Unicum Barista

Máté harmadik helyezetként jutott a Magyar Bajnokság döntőjébe.

dscf4413.jpg

dscf4429.jpg

 

Bartender: Jelinek Bendegúz

Koktél neve: Mr. Haba

Összetevők: 4 cl beluga, 1.5 cl midori, 0,5 cl fernet branca, 2 dash orange bitter, Grapefruit peel

dscf4502.jpg

dscf4521.jpg

 

 

Bartender: Németh Gábor

Koktél neve: Cocktails & Dreams

Összetevők: 2 cl Beluga, 1 cl Aperol, 2 cl Choya dry, 2 cl grapefruitlé, 1 cl rozmaringvíz, 1 csepp Bitter Truth Lemon bitter

dscf4574.jpg

dscf4606.jpg

 

Bartender: Holenik Norbert

Koktél neve: Black line

Összetevők: 3 cl Beluga, 1,5 cl Pedro ximenez sherry, 1 cl Balzsam ecet, 0,5 cl Campari, 2 dash Csoki bitter, 4 dash Peychaud bitter

dscf4680.jpg

dscf4718.jpg

 

 

Bartender: Kormos Richard

Koktél neve: Beaten Path

Összetevők: 3 cl Havana 7 éves, 2,5 cl Pfneiszl cabernet sauvignon, 0,5 cl Mancino Vecchio, 0,5 cl Monin sós karamell, 0,5 cl Fernet Branca, Citrom peel

Ricsi második helyezetként jutott a Magyar Bajnokság döntőjébe.

dscf4814.jpg

dscf4827.jpg

 

 

Bartender: Horváth Jonatán

Koktél neve: In peace

Összetevők: 45 ml Havana 7, 20 ml Aperol, 5 ml Galliano Vanille, 10 ml citrom lé, 25 ml szűretlen alma, 2 dash angostura bitter

dscf4868.jpg

dscf4934.jpg

 

Bartender: Horváth György

Koktél neve: La habana Neg“RON“i

Összetevők: 4 cl Havanna 7, 1,5 cl Frangelico, 1 cl Unicum, 1 cl narancs csili cordial, 0,5 cl Champagne ecet, Arany csillámpor, Narancs peel

dscf4965.jpg

dscf5013.jpg

 

Bartender: Gémes Hajnalka

Koktél neve: First Date

Összetevők: 3 cl Havana 7, 1 cl Cynar, 1 cl King's Ginger, 1 cl Luxardo Maraschino, 1 cl Noilly Prat, 1 drop Copperhead Digestivum

Hajnalka első helyezetként jutott a Magyar Bajnokság döntőjébe.

dscf5071.jpg

dscf5090.jpg

 

Bartender: Bús Attila

Koktél neve: Seeds of Time

Összetevők:  40 ml Beluga, 10 ml Kontyos meggybor, 10 ml Monin hibiszkusz szirup, 1 öntet The Bitter Truth Chocolate Bitters, 0,1g citromsav, 1 spray Christian G. Sherry hordó parfüm

dscf5150.jpg

dscf5202.jpg

 

 

 

A fényképeket Benkő Zsolt készítette. Köszönet érte!

dscf5224.jpg 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarbartenderszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2416587626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása